Ez a negyedik bejegyzésem. A kerületem is a negyedik, ezért igyekszem ezt a számot mindig piedesztára emelni. Úgyhogy letérünk az előző két poszttal kitaposott mém-ellenes ösvényről, mert tovább menni azon már alantas lenne. Tibi atyától visszakértem a korosztályom humorát, Rekop Gyuritól meg a Trollfociét. Ki akartam térni a Tunya és Kukker nevezetű jelentéktelen förmedvényre is, de rájöttem, hogy tőlük nincs mit (vissza)kérnem, ezért fölösleges lenne. Szóval azt vesézem ki, amit megtestesít az az oldal. A frusztrált, kamupartyarc, hökszopó egyetemista közeget.

Noha meggyőződéses antikommunista vagyok, sokáig igazi proli daccal viszonyultam a saját értelmiségi-gyerek mivoltomhoz. Egyetemre is leginkább azért jelentkeztem, mert nem jutott eszembe jobb forgatókönyv. Többek közt emiatt nem is igazán találtam meg a szerepem ebben a közegben, de azt megéreztem én is, hogy az egyetemistaság a városi lét egyik legfelszabadultabb állapota. Sokaknak. Az egyetemisták jelentős tömege viszont mindent elkövet azért, hogy lazasága látványos legyen, és pont ettől lesz kiábrándítóan görcsös mind. És ahogy én látom, a legtöbb helyen köréjük szerveződik az a bizonyos Egyetemi_Élet.

Az az egyetemi élet, aminek az ugródeszkái a mostanában sajnos sokat emlegetett gólyatáborok. Az fasza, hogy van lehetőség közösséget építeni a suli kezdete előtt, de az igazi közösségek spontán szerveződnek. És ez a spontaneitás egy pár napos táborban is létrejöhet, de nem úgy, hogy mielőtt módod lenne megőrülni, már az arcodba ordítják, hogy „őrülj meeeeg” egészen a tábor végéig. Ez annak lehet jó, aki addig még sosem őrült meg. Aki igazán szeret és tud bulizni, az szerintem kineveti, ha napokig irányított formában tolják neki a „bulizzál-igyál-meztelenkedj-bulizzál-igyál-igyál”-hangulatot. Én legalábbis folyton azt éreztem, hogy „megy ez, csak nélkületek, haver!” De nem nehéz kitalálni, mások miért esnek eufóriába az ottani hangulattól. Akár pozitív, akár negatív a mérleg, a középiskola senkinek sem sikerül tökéletesen. Valamit biztosan jó ott hagyni belőle. Az egyetemmel kapsz egy világot, ahol nem ismernek, és felépítheted a személyiséged a középiskolai béklyók nélkül. Csak alkalmazkodni kell az új közeg elvárásaihoz. És ha a gólyatábor elvárásaihoz alkalmazkodsz, akkor hamar össze lesz hányva a „tabula rasa”, de mindegy, mert „buli vaaaan”. És akinek ez bejön, az lesz a jófej, aki meg a HÖK-elnök ágyában ébred, az lesz a jó csaj. Na, de nem lenne tragédia, hogy ilyenek a gólyatáborok, ha ez nem vezetne, mondjuk, erőszakolásokhoz. Ez nagyon szomorú része annak, amiről írok, de túl messzire vezetne ennek a felelősségét boncolgatni. Szóval már csak egy apró bibit említek: az egyetem alatt végig ilyen marad a hangulat a „jófejek” táborában.

Pedig éppen, hogy egyetem előtt kéne letudni ezt a korszakot. Mert ha még nem lenne világos, nem a bulihegyekkel van bajom. Én szeretek inni, szeretek hányni, és szeretek utána belefeküdni is, mert az önpusztítás egy csodálatos módja az önépítésnek. De ha valaki folyton ezzel hivalkodik, az egyrészt valami nagy gebaszt kompenzál, másrészt hitelteleníti magát. Aki sokat mulat, de magasabb a társadalmi státusza Szipus Alfonzénál, annak jó esetben se kedve, se ideje nincs folyton a „mulatásiról” beszélni. És persze, gimisként én is hetekig regéltem egy spangli elfogyasztásának hőstettéről, de akkor még szabad. A középiskolában ezer oldalról vagy korlátozva, de már igényed van kitörni, ezért agyalsz folyton ennek lehetőségein. Lázadás, tudjátok. Hökösék meg konzumtevékenységet csinálnak a lázadásból – bravó, ezért megéri évmilliókig taníttatni titeket. Én tudom milyen jó végighéderezni egy sokéves képzést, de ez nem különös vagányság, csak egy állapot. Vannak befásult banktisztviselők, vannak nonfig-tetkós strigók, vannak bájgúnár Fornetti-árusok, és vannak semmirekellő egyetemisták. Mindenki tegye a dolgát, mint egy tisztességes metropoliszban! De a semmirekellők egy része még kamura nekiáll aktívkodni is, hát beszarok. Óriási szervezésekben vannak mindig, de azt általában jótékony homály fedi, hogy mivel kapcsolatban. De bizonyára sorsfordító dolgok ezek, hiszen az alfahímek és a méhkirálynők annyira tettrekészek lesznek tőlük, hogy (khm) minimális (khm-khm) aprópénzért tíz évekig küzdenek az egyetemi lét tisztességéért. (Kacsint-kacsint.)

Ez a sok zavaró tényező, persze, nem rontja el az egyetemi éveket, mindenki talál magának megfelelő társaságot, ha akar. Mégis sok szempontból káros, hogy a népszerűvé válás legkönnyebb útja seggnyalással, agyatlansággal és rengeteg rossz bulival van kikövezve. Nyilván nem az itt leírtak miatt színvonaltalan a legtöbb magyar egyetemi képzés, de abban bőven van ennek szerepe, hogy a hallgatótömegekből csak nem akar kitermelődni egy önállóan gondolkodó, a balos-jobbos-közönyös trióját meghaladó értelmiségi réteg. Mert 18-19 évesen a legtöbbek még nagyon formálhatóak. Ha a menő arcok primitívek, akkor simán visszabutulnak a kedvükért úgy, hogy észre sem veszik. Szép koncentrikus körökben áramlanak a campus minden sarkáig a gólyatáboros „mindenki mesélje el a kedvenc hányós sztoriját”-felkiáltás visszhangjai. És aki nem vértezte fel magát e hipnotikus hanghullámok elleni harcra, az könnyen eleshet.

És akkor itt jön a megoldás. Hogy hol kell magunkat felvértezni? Hát a középiskolában. És mivel? Alkohollal, marihuánával, lógással, verekedéssel, rockkoncerttel, rave party-val, satöbbi-satöbbi. A sort a végtelenségig lehetne folytatni, mindenki találja meg a preferenciáit, kedves gyerekek, leendő egyetemisták. Mert egy a lényeg: ha bármilyen kis késztetésed is van a középiskolai bulizásra, azt próbáld meg kiélni, ahogy csak tudod. Érezd a vér ízét, okozza azt stagedive-oló Vans-cipő, nyíregyházi futballhuligán vagy ártalmatlan lámpaoszlop. Ismerd meg a határaidat, legyen az két üveg Hubi, egy lábosnyi varázsgomba vagy a meditálás az ágyneműtartóban. Szerezzetek igazi élményeket, és akkor már nem hitethetik el veletek megszeppent gólyaként, hogy EZ_ITT_A_BULI! Az egyetemről előbb-utóbb minden 30 éves hökös elmegy nyakkendős rabszolgának/politikusbűnözőnek, és ha nem adtok nekik utánpótlást, akkor talán egyszerre tér majd vissza a szellemi nívó és az önpusztítás becsülete a magyar egyetemekre. És akkor talán az ilyen számok sem lesznek annyira aktuálisak: http://youthpowerviolence.bandcamp.com/track/az-egyetemist-k-harmada. És akkor talán a fiatalok rájönnek, hogy inkább csinálni kéne valamit, mint azon filózni, hogy melyik gengszter ellen melyik másik gengszterre ikszeljenek. És akkor... nem folytatom, mert mindehhez az kell, hogy igyatok. Vagy amit kitaláltok helyette. Értsétek meg, drága középiskolások, a jövőnk múlik rajtatok! Fintorogva vagy sem, de le kell húznotok azt az utolsó Jägert is! Én bízom bennetek!

Tegnap azon igyekeztem, hogy visszakaparintsam a humorotokat Tibi atya cefreszagú mancsai közül, kedves barátaim. Elsőre úgy gondoltam, ez lesz a mai vádirat címe: „Trollfoci, kérem vissza a szubkultúrám humorérzékét!” Itt azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet. Itt éppen az a fájó, hogy egy zseniálisan induló oldal állt át a sötét oldalra, vagyis a faék-egyszerű mémek oldalára. Amik az ötlettelen fiatalokat még ötlettelenebbé teszik - de erről tegnap már eleget rinyáltam.

Kezdjük azzal, hogy mi közöm a trollok újdonsült játékszeréhez, a magyar focihoz. Röviden: minden. Több generáció örökségeként szívtam magamba minden elemét ennek a légkörnek. Kicsi korom óta kísérgetem a főváros legpatinásabb klubját keresztül-kasul az országon. (Mielőtt ostobaságot gondolna bárki, vegyen egy pillantást a blog hevenyészett designjára.) De mivel ez a bejegyzés a Trollfociról szól, erőt veszek magamon, és nem kezdem el végeláthatatlan bekezdésekben magyarázni, hogy miért a legjobb szórakozás órákat utazni egy színvonaltalan meccsért, hogy ott kiabálhass a barátaiddal. Maradjunk annyiban, hogy ennél nincs jobb, ha az Isten-haza-család tengelyét nem számítjuk. Éppen ezért örültem a Trollfoci felbukkanásának, mert egy tátongó űrt töltöttek be ebben a közegben. Annak ellenére, hogy ez az életünk, minden szurkoló tudja, hogy milyen korrupt, langyos szarszag lengi körül a focinkat. Ezt két dologgal orvosoljuk: 1.: Próbáljuk minél színvonalasabban űzni a saját játékunkat, a szurkolást. 2.: Röhögünk az egészen. És ez a két „praktika” végtelen társalgási témát biztosít két szurkoló között. Akár egy csapathoz tartoznak, akár nem. A nevetés pedig, mint mindenhol, itt is enyhíti az ellentéteket. És mivel nálunk nagyon sok mindenen lehet (kínunkban) nevetni, ezért kevésbé halálosak az ellentétek is, mint mondjuk a balkánon. Félreértés ne essék, a rivális csapatok mindenhol gyűlölik egymást. Meccsnapokon pedig minden rivális szurkoló ellenség. De itthon meg van az összetartozásnak az az érzése, hogy „ugyanazok vagyunk, csak máshova születtünk.” Épp ezért komoly baráti összefonódások vannak a legnagyobb ellenségek leghírhedtebb huligánjai között is. Ennek sok tényezője van, de szerintem a humor az egyik legfontosabb. A magyarfodball állapotait csak úgy lehet kibírni, ha együtt nevetünk rajta. A közös nevetés meg könnyen kovácsol közösséget.

És ennek csinált fórumot a Trollfoci, eleinte kurva jól. Még a tőlem távol álló mém-sablonokat is jól használták, mert elképesztően vicces karaktereket, szituációkat vagy mondatokat tettek mémmé. Az adminok stílussal válogatták meg a saját agymenéseiket és az internet azon bugyrait, amik tényleg a magyar foci esszenciái. Fölösleges sorolni ezeket, elég két szó a szemléltetéshez: Mészöly Kálmán. Ha egy képen rajta van ő, és oda van írva, hogy „kurva anyád”, az csak vicces lehet annak, aki ismeri ezt a jóravaló öregembert. De Lipcsei, Torghelle, Détári és az összes többi jómadár karakterét is csak egy árnyalattal kellett eltúlozni ahhoz, hogy gurgulázó röhögést váltsanak ki. Még az amatőr foci varázslatos világa is értő kezekkel lett behelyezve a cyber-térbe. Szóval jó volt az alapanyag, de nem mindenki tudott volna ebből Trollfocit csinálni. Mert ezek a srácok a focink minden abszurditását felhasználva egy új dimenziót teremtettek, a Mennyei Bajnokságét, ahol mindent másképp látunk a troll-szemüvegünkkel. Ezt a dimenziót először csak egy szűk kör ismerte, aztán robbanásszerűen kezdett terjedni. Előbb a magyar foci minden rajongója kezdett MB1-ezni, aztán már olyan ismerőseimet hallottam Sampion Ligázni, akik korábban csak azt nézték, Bárányos Zsolt neve hallatán meg valami államtitkárra asszociáltak. Ezt akkor nagyon pozitív folyamatnak tartottam. Örültem, hogy egy Facebook-oldal akár a bajnokság nézőszámaira is hatással lehet. Ezeket az érdemeket továbbra sem vitatom el, de már látom, hogy ez a terebélyesedés volt a vég kezdete. A vég szemléltetéséhez pedig megint nem kell több két szónál: Rekop György.

Hjajj… Nekem egy médiaszereplővel sincs személyes problémám, mert nem ismerem őket. Azzal, amit képviselnek, annál inkább. Rekop György pedig a tehetségtelenség és a magamutogatás olyan egyvelegét képviseli, amiről még csak azt sem tudom eldönteni, hogy elszomorítson vagy felháborítson. Ő az, aki a harmatgyenge magyar stand-up-mezőnyből képes úgy kilógni lefelé, ahogy szegény Devecseri Richárd tette azt az Amszterdam ArenA-ban. De hát a tehetségtelenségnek és a magamutogatásnak is komoly hagyományai vannak a honi médiában, szóval illő is volt odakerülnie. Neki viszont nem volt elég a Comedy Centralon való sassjózsefkedés, neki végérvényesen el kellett baszni valami többre érdemeset is. Először csak a spanolás ment, aztán (gondolom) az oldal egyik szerkesztője lett, hogy végül ide: https://www.facebook.com/troll0foci/videos/vb.398390086894274/933670933366184/?type=2&theater, meg ide: (https://www.facebook.com/troll0foci/videos/vb.398390086894274/928713073861970/?type=2&theater jussunk. Komolyan érdekel, hogy hányan nevetnek ezeken valójában. Mert, ha annyian, ahányan like-olják, attól hamarabb van kedvem világgá menni, mint Gyurcsánytól és Orbántól együttvéve. És én nem tudom, hogy a posztok minőségromlásához mennyi köze van, de ha egyet sem ő írna közülük, az ambíciózus humortalanságával akkor is fertőzné a társait. De ne okoljuk mindenért a mi Gyurinkat, nézzük a még inkább egyértelmű vádpontot: a futószalag-mémesedést. Tudom, lassan olyan önismétlő leszek, mint az, ami ellen felszólalok, de megint erről kell pofáznom. Ahogy nőtt az oldal, ahogy jött R. Gy., és ahogy szálltak be a szponzorok, egyre több és több poszt kellett. Nincs bajom azzal, ha valaki pénzt keres a saját alkotásával, de ennyi bejegyzést szerintem a BetClic meg a Mayplay se várt el. A strébereket meg ki szereti? De ha a lóvéért is kell ennyi kép/nap, azt se lenne nehéz ötletesebben csinálni. Viszont a népszerűvé válásuk óta abból a pár ötletből élnek, amit az elején kitaláltak. És ezzel nem is lenne akkora baj. A baj abból van, hogy ha valamit unásig ismételnek, az egyre kevésbé lesz vicces. Mert tényleg poénoktól hemzsegett az az alternatív valóság, amit létrehoztak, de már a szám se görbül egy SZLAMB hallatán. A megyei bajnokságok videói még mindig viccesek, de ilyen mennyiségben, és így összefonódva az oldallal, azok is veszítenek a romantikájukból. De hát a népnek kell a cirkusz, a konzumidióták meg szeretik, ha nem kell új dolgokat megismerni, és minden nap ugyanazon nevethetnek.

És ez hozta létre a Trollfocinál is félelmetesebb agyelszívó-monstrumot: a Trollfoci kommentelői bázisát. Amennyire én látom, ebben a közösségben nincs jelentősége, hogy ki mennyire van benne a magyar fociban, egyszerűen csak a troll-szív számít. Hogy kinek van a legtöbb ideje a legtöbb poszthoz odapiszkítania egy „GYAKA”-t vagy egy „románokatodavisszát”. És akkor álljunk meg egy szóra a „Románokat oda-visszánál!” Azok közé tartozom, akik minden aspektusát átérzik ennek a kívánságnak. Megjártam Bukarestet tavaly és tavalyelőtt is, és biztosan feltörném az összes malacperselyem, ha kijutnánk az EB-re. Az ellenszenvem ellenére hálás is vagyok a Trollfocinak, hogy egy ország az ő hathatós segítségükkel úgy belehergelte magát a holnapi meccsbe, hogy egy nap alatt elfogytak a jegyek. De ez is kétélű azért. Panaszkodhat Rekop a szelfibotos idiótára, de talán pont ő hozta létre az illető érdeklődését. Mert azzal nincs baj, hogy divatot csinálnak a magyar válogatottból, de olyan tartalmatlanul teszik ezt, hogy az emberek „rajongása” is tartalmatlan lesz. Egy példa a mechanizmusra: a tizedikes gyerek szereti a magyar focit és a Trollfocit. Az osztályban folyton arról beszél, hogy „románokatodavissza” meg „Dzsudzsibebasszahuszonötről”. Az osztálytársainak ez tetszik, de nem tudja elmagyarázni a srác, hogy mi a jó ebben, mert megelégszik azokkal a jelszavakkal, amik a Trollfocin elegendőek. És az osztálytársa megveszi a jegyet, de nem tudja, hogy illik-e szelfibotozni a stadionban. Ez csak egy fiktív sztori, de előbb a tükörbe nézz bele, mielőtt másokat kérdezel fel, kispesti felebarátom. Abban, hogy nem csak odavaló emberek lesznek a stadionban, vastagon benne vagytok ti is. Mert lehetsz te nagy ultra-flessben, de a szellemi színvonaladdal pont azt a felszínességet táplálod ebbe a közegbe, amit a szelfizés is képvisel. És ez nem csak engem zavar, hanem még sok szurkolótársamat is. Azt érezzük, hogy elveszett valami, ami a miénk volt. Régebben, ha történt valami tipikusan magyar egy meccsen, oldalba böktük egymást, hogy "ez estére fent lesz a Trollfocin." Ma már nem teszünk ilyet, mert ez már nem a mi felületünk, hanem a trollzombiké. Azoké, akiknek az elnevezés első fele a lényeg, a második csak ürügy. És nehéz megítélni, hogy mennyire, de ez kihat az egész szurkolói társadalom hígulására is.

A lényeget, azt hiszem, elmondtam, de megemlítem azért, hogy létezik Trollfoci-könyv és Trollfoci TV is. (Utóbbi a Sportklubon, az áldóját!) A könyvhöz nem volt szerencsém, de az adásokba belenéztem. Meglepőt nem tapasztaltam, vicc pont annyi volt benne, mint az általam néha elkapott Rekop-stand-upokban. Amikor én láttam, az adminok leginkább csak hisztérikus röhögéssel emelték a műsör színvonalát, de az is ezerszer viccesebb volt a műsör egyéb elemeinél. És ez rávilágít a megoldásra, kedves adminok! Kaparjátok le magatokról ezt a rátok kozmált bézbólsapkát, és kezdjetek új életet Gyuri nélkül! Elsősorban azért kérem ezt, mert láttam, ahogy az MLSZ-szóvivőt interjúvolta a műsörban, és kiakasztott. Próbált nagyon #tökös és #belemenős kérdéseket feltenni, de azok teljesen vakvágányon közlekedtek, közben meg hagyta, hogy Sipos lökje a jól bevált, demagóg szarrágását. Az, hogy ilyen párbeszédre van lehetőségetek, felelősséggel jár. És még a maszkok mögül is látom, hogy ezt jobban csinálnák azok a srácok, akik létrehozták ezt az egészet. A népszerűség meg van már, valószínűleg meg is marad, szóval nyugodtan gyárthattok újra poénokat is. Ezt pedig olyanokkal érdemes csinálni, akik ehhez értenek, nem pedig az „ájlávútörökemberezéshez”. De lehet, hogy túl romantikusra sikerült ez a kaland köztetek, ezért Gyurihoz is szólok: Talán komikusan hangzik ezek után, de tényleg semmi bajom veled, haver. Azzal van bajom, hogy próbálsz tenni a magyar fociért, közben viszont a srácok által megteremtett értékekre úgy tehénkedsz rá a nagy seggeddel, hogy lassan semmi nem marad belőlük. Kérlek, tápászkodj fel innen, amíg nem késő, és menj vissza a stand-up-porondra. Ott a baseball-sapkáidat sem mosolyogják meg az emberek.

Ez a blog világmegváltás céljából jött létre. Gyakran fogok korunk (szerintem) legégetőbb problemáival foglalkozni. De viszolygok az olyan városi messiásoktól, akik a második mondat után rátérnek arra, ki az elnyomó, és ki az elnyomott, a harmadik után meg már önfeledten kommunistanyilasoznak. Úgyhogy kezdjünk valami olyasmivel, amiről nem túlzás azt állítani, a könnyed humor hazai csimborasszója. Legalábbis szerinted, drága generációm. A magyar mém-kultúra vadhajtásairól lesz szó. Állatorvosi lónak három facebookos nagyágyút is az istállóba tereltem. Tibi atya, bújj a pult mögé, de rögtön! Trollfoci, takarodj a lelátóról! Tunya és Kukker, ti hagyjátok hátra a félbeharapott ekit és az anatómia-jegyzetet, és keressetek másik galaxist!

Kezdjük a bűzlő mém-hal fejével, a lassacskán milliós like-táborral rendelkező Tibi atyával. Rövid sikersztorija kiválóan példázza azt, hogyan tud kiveszni valamiből minden humor, ha azt a humort pénzkeresésre használják. (Nem pedig megpróbálnak annyira viccesek lenni, hogy fizessenek érte.) Az alapötlet jó volt, azt nem vitatom. A lecsúszott falusi pap és a kisfröccsei tényleg megfognak valamit a magyar nyomorúság azon részéből, amin sokat lehet nevetni. Arra is jól ráérzett Tibi atya, hogy minél inkább non-pc, annál viccesebb lehet. Amennyire emlékszem, nekem az elején sem tetszett az oldal, mert legtöbbször fölöslegesnek és tartalmatlannak éreztem a szalon-vallásgyalázást. (Pedig a politikailag inkorrekt humor a mindenem, legyen annak bármi a célpontja.) De időnként felnevettem azért egy-két poszton, amit elém böfögött a Facebook. Azután nem tudom, mi történt. Bárhogy töröm az agyam, nem emlékszem annyira a folyamat részleteire, hogy megértsem a mechanizmust. Egy pillanatra nem figyeltem oda, és a valódi pap-fotó helyett egy semmilyen grafika lett a profilkép, az Örkény-egypercesek (azokat meg sem közelítő) stílusát pedig felváltották ezek az elbaszott mém-szerűségek. Illetve elkezdte minden harmadik kortársam követni az oldalt. Ez pedig Fb-oldal esetében sosem jelentett még minőségjavulást, sőt! Tibi atyánál is egyre kevesebb humorcsírát tudtam felfedezni az ismerőseim által belike-olt posztokban. Egy jó ideje azonban stagnál a poénok száma: mindig megbízhatóan nulla. „Dícsértessék, igyatok meg ma 19 kisfröccsöt, basszatok a kollégium folyosóján, aztán holnap is igyatok meg 19 kisfröccsöt!” Ez van leírva minden nap más szavakkal, de minden nap ugyanolyan unalmasan. A netes mém-kultúra rossz paneljei vegyítve az oldal saját rossz paneljeivel. És ezeket az elemeket, sajnos, a végtelenségig lehet ismételni a kombinatorika szabályai szerint. De a legnagyobb meglepetés most ért, amikor szellemi muníciót gyűjtöttem ehhez a szösszenethez, és láttam egyben az oldalt. Alig van már poszt, ami kifejezetten tibiatyás lenne. Pont olyan az egész, mint bármelyik n+1-edik „poénos oldal” a Facebookon. Önismétlés önismétlés hátán. Bár piálásról gyakran van még szó, azt is épp úgy kirakhatta volna Kasza Tibi, az I Love Alvás vagy bárki más. Mégis odáig fajultak a dolgok, hogy Tibi Atya Fröccskocsmájába jár fél Budapest.

De hopp, most jön a másik megdöbbenésem. Az oldal kiemelt bejegyzése szerint Tibi atya összeveszett a kocsmával, mert macifröccsöt és citromos sört árultak. A tiszteletes válaszolgat is a poszt alatt felmerülő kérdésekre. Ezeket semmi kedvem végigolvasni, de annyi lejött, hogy nagyon sajnálja, hogy ez megtörténhetett. A kocsma leamortizálta az ő gondosan felépített brandjét, neki pedig nem a profit a lényeg, ezért máshol nyit kocsmát. Tegyük fel, hogy ez így is van. A kárörvendés távol áll tőlem, de ebben az esetben valami ahhoz hasonlót érzek. Ő csinált egy műanyagnál is műanyagabb valamit a saját alkotásából, akkor most ne sírjon, ha mások még annál is műanyagabbá teszik! Mert az oldal működésébe, gondolom, nem szólt bele senki. Önszántából csinál humortalan humoroldalt egy kis mindennapos alkoholizmus-reklámmal megfűszerezve.**** Mert aki ezt így felépítette, annak nyilván van annyi esze, hogy lássa a régi és a mostani Tibi atya közti különbséget. Szerintem a régi középszerű, a mostani botrányos. Szerinte meg a régi zseniális, a mostani középszerű, vagy valami ilyesmi. Ki tudja, pénzért lehet, hogy én is középszerű internetsátánná válnék, de biztos nem picsognék utána semmiért. Hát, te se tedd ezt, Atyám, hanem továbbra is biggyeszd oda a logót a napi hat képre, és vezekelj sokat. Mert arra hiába is kérlek, hogy belásd a bűneid súlyát, ez világos.

Huhh, nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent gondolok erről. De ami ennyire szar, és ennyi (nem csak buta) embernek tetszik, az mindig gondolkodásra késztet. Általában az is felmerül bennem, hogy lehet benne érték, csak én vagyok túl sznob hozzá. De azon eszembe se jut filózni, hogy napjaink Tibi atya-jelensége tartalmaz-e bármilyen értéket. Ha Te, Aki Ezt Olvasod nem érted, hogy miért ekézem a napi betevő humorforrásodat, akkor van egy javaslatom. Nézz sok Bödőcs Tibort, és hallgass sok Bëlgát. Szerintem ezek a magyar humor olyan szeletei, amik bárki számára viccesek lehetnek, mégis zseniálisak. Merem remélni, hogy egyszer majd meglátod a különbséget a két iskola között. Ha nem, az sem tragédia. De, kérlek titeket, legalább egy próbát tegyetek erre minél hamarabb. Szeretném elkerülni, hogy olyan országban éljek, ahol minden tizedik ember Tibi atya-kedvelő.

Persze, ez sem lenne tragédia, de miért kéne mégis elkerülni? A viccelődés azon formája, amit T. a. képvisel, akarva-akaratlanul megöli a viccelődés kreatívabb formáit. A csapból is a kurva mémek folynak, mindenkinek erre áll rá az agya. És könnyű is ráállni, mert könnyű vele poénkodni. Megtanulod, hogy „Forever Alone”, hogy „SZLAMB” meg hogy „kolesz life lvl 99”, és máris király vagy a neten, de sajnos már a kocsmában is. A kényelmes népszerűséget meg könnyű megszokni. De sokkal minőségibb népszerűséget tud hozni az, amikor a bensődből jövő faszságokat zúdítod rá másokra. Mert azokat nem tudná más kimondani, ezért téged sem úgy fognak bírni, mint mást. Hát, ennyi lenne a lényeg. Koncentráljatok a szívetek legmélyén lakozó orbitális faszságokra. Megéri, higgyétek el!

(A Trollfociról holnap, ebben is épp eléggé elfáradtam.)

**** = Alapvetően nincs több bajom az alkoholreklámokkal, mint bármilyen más reklámokkal. De amikor ennyire tartalmatlanul szól valami arról, hogy „igyál-igyál-igyál”, akkor mindig eszembe jut az egész világ álszentsége a témában. Az illegális drogok minden formája mélyen megvetve, a használói bűnözőknek tekintve, az alkohol viszont a kultúránk ékköve. Nem egyszerű kérdés, hogy mennyire szabad ránk bízni azt, hogy mivel basszuk szét magunkat, de a világ mostani drogpolitikája egyértelműen káros. De lesz még erről szó az Internetes Népnevelés Nívószívó Iskolájában (INNI), ahol most vagytok, az biztos.

Nem sok mindent sikerült ellesnem a Mai Sikeres Fiatalok sikerreceptjeiből, de annyit igen: akár egyedül nyomod, akár faluméretű team (mármint csapat, csak úgy tudom, a sikerhez tartozik az állandó „teamezés” és „meetingelés”, meg az, hogy folyton „busy” legyél) van mögötted, mindig T/1-ben kell kommunikálni. Márpedig azt szeretném, hogy ez a blog sikeres legyen, szóval hiába Mr. Sony Vaio az egyetlen társam e kalandban, világgá kürtölöm a kisszobámból: elindultunk!

Engedjétek meg, hogy ezt az örömhírt egy lassacskán elcsépeltté váló Belga-idézettel nyugtázzam: „Most mindenki azt kérdezi, honnan a név? Honnan a név? Honnan a név?!” Egy induló blog esetében ritkán áll elő az itt vázolt helyzet, én mégis úgy teszek, mintha érdekelne a Nyúbalansz-név eredete Téged, Aki Ezt Olvasod. Ugyanis nem cipőkötés közben jött az ötlet, bármily hihetetlen is ez.

Nyúbalansz = New Balance = Új Egyensúly. (A középső egy cipőmárka.) Ezt leírom, hátha a nagymamáim is belefutnak a bejegyzésbe. Az egyensúly hiányát mindig is az egyik legnagyobb trének tartottam a világban. Kontinensek, országok, zenekarok, családok, egyének és minden más egység esetében. Sokan törekszünk arra, hogy több lábon álljunk, és több nézőpontból vizsgáljuk azt, ami körülöttünk van, de törvényszerű, hogy valamelyik lábra jobban ránehezedünk. Ezzel akkor van baj, amikor a többire elfelejtünk támaszkodni. Nagy baj pedig akkor, amikor észre sem vesszük, hogy elestünk. Én kezelhetetlenül sok lábat növesztettem az évek alatt, talán azért, mert túlzottan ráparáztam az egyensúly-témára. Viszont nemrég tűnt fel, hogy egy jó ideje csak vergődöm a földön minden végtagommal, mint egy epilepsziás polip. Így hát fogtam magam, lenyestem egy-két lábat, a maradékkal pedig megpróbálok úgy egyensúlyozni, mint még soha. Ennek a következménye az is, hogy elindítom ezt a blogot. Közkérdésekről fogok pofázni úgy, hogy minden írásnak pont annyi lába legyen, ahányra szüksége van. Ha ez sikerül, azzal talán másnak is segítek a balanszírozásban.

És ha még nem lenne eleged a lábakból, most figyelj: a blog elnevezése is két lábon áll. Az egyiken most néztünk végig lábujjtól combig, a másikon most fogunk. Kezdjük ott, hogy rühellem a fogyasztói társadalmat. A legfontosabb lábam egy (mindig) keresztény és (többnyire) konzervatív értékrend. Emiatt nem tetszik az a felfogás, ami az embereket fogyasztókká degradálja, a boldogságot pedig tárgyak meglétéhez köti. De hohó, táncolni kezd a többi láb, hogy ez így demagóg lesz, haver! Nyilván tudom, hogy én is része vagyok a fogyasztói társadalomnak, és egy rakás jó dolgot köszönhetek neki. Ezt meg pont jól példázza, ha a New Balance márkanévvel harcolok minden ellen, amit a márkanevek képviselnek. (És a NB egy az „emberarcú” világmárkák közül. Persze, mára ez is a márketing része lett elsősorban, de mégsem alkalmaznak gyerekmunkásokat, és mégsem celebekkel adják el magukat, hanem fasza cipőkkel.)

Ahogy nézem, a névválasztásom egyik lába jóval rövidebb, mint a másik, de minden idők legjobb jobbszélsője, Garrincha is így tolta, úgyhogy ez is engem igazol. És én nem is akarok vb-gólkirály lenni (már hogyne akarnék!), csak megírni pár tűrhető gondolatébresztőt. Szóval holnap, szeptember 1.-jén felveszem az összes lábamra a Nyúbalanszomat, jó szorosra kötöm mindet, és elindulok az Internetes Népnevelés Nívószívó Iskolájába (INNI). Minden tanítási napon igyekszem megírni egy hosszabb-rövidebb véleményt egy többé-kevésbé közkérdésben. Aztán majd kiderül, hogy tanár vagy diák leszek-e itt.

(U.i.: Ha nem szeretem a fölösleges angolkodást, miért nem Új Egyensúly lett a blogom neve? Az úgy hangzik, mintha az új H. V. I. M. akarnék lenni. Vagy az új Bajnai Gordon-gittegylet. Márpedig mindkettő a lehető legtávolabb áll tőlem, de ez később úgyis világossá fog válni.)

(U.i. 2: Természetesen cipőkötés közben találtam ki a nevet teljesen véletlenül, de szeretem utólag megmagyarázni a tetteimet. Ez is bebizonyosodik majd.)